Trófea Vendéglő Panzió
Menü
 
G-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Bakonyalja és Sokoróalja között elterülő, 1400 főt számláló település. Neve ismeretlen eredetű személynévből alakult ki, előtagja arra utal, hogy egykor királyi lovászok lakták. Ősidők óta lakott tarületéről nagyon sok bronz-, római, Árpád- kori lelet került elő.Első okleveles említése 1353-ból származik. Vásárairól 1394-ben esik szó, 1405-ben mezőváros. A helység jelentőségét emelték az ott lakó nemesi középbirtokosok: a Hathalmi, a Thuri némai Kolos, a monoszlói Csupor családok. Lakói között számos iparos is élt. A török uralom alatt elnéptelenedett. 1783-ban Festetics József kapta királyi adományként, majd a Somogyi, később az Eszterházy családé lett. 1828-ban ismét mezőváros, vásárai országos hírüek voltak. A falu mai jelentősége nem közelíti meg az egykorit, eléggé távolra került a forgalomtól.

Római katolikus temploma 1884-ben épült, klasszicista stílusban. Klasszicista szószék, értékes barokk útmutató Az evangélikus templom a helység legértékesebb műemléke, a XIII. században épült. Román stalusú, nyugati tornyos, sokszög záródású, szentélyes kis templom. A hajó boltozatán 1500 körüli falkép, külső falán középkori falfestménymaradvány látható. A templom előtti téren I. világháborús hősi emlékmű áll.

A Somogyi-kastély barokk stílusban épült 1794-1808 között. Építése Festetics Ferenc birtoklása alatt kezdődött, befejezése Somogyi János alkancellárhoz fűződik. Az impozáns késő barokk kastély utolsó tulajdonosa az Eszterházy család volt. Ma iskolaként működik.

 
Óra
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!